völkám tu Ijorsz szájt
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Anonim MC dalszövegek
 
egyéb magyra dalszövegek
 
nagyon anti vagyok
 
Á.SZ.
 
Eddig
Indulás: 2007-07-06
 
zenye
 
Utolsó percek

Elfolytott sziréna hallatszik az éjben,
Képeket látok magam elött, de csak feketén fehéren,
Már nem emléxem én semmire,
Miért én lettem a tettes?
Ez lett belőlem, kispályás egy örök vesztes,
Kínoz már a gondolat a félelem egy álom,
Erre gondolok minden nyári délutánon,
Miért nem gondoltam rá hamarabb, miért nem készítettem elő
Már a fejembe, se a karomban nincs erő,
Saját magamon kívül soha soha senkinek sem hazudtam,
Hogyha féltem, elbujtam ha rámlőttek, elfutottam
Soha semmit sem tudtam ,soha semmit ami számít,
A rabszállító kocsi most mégis engem szállít,
Persze mondhatok én bármit,
Nincs aki meghallja,
Az utcárol a börtönbe, hát benne vagyok a szarba,
Hogyha újra kezdhetném csak még egy esélyt kérek,
és hogy nem térek a bűnös útra ezaz amit megigérek,


(2X)
Képzeld! Én már csak erre nem vártam.
Képzeld! Most tényleg benne vagyok a pácban.
Az utolsó percek a pokolból hozzám szólnak,
Becsukom a szemem hátha felnyitom még holnap.


Töpprengsz magadban hátha a szerencse majd megtalál,
De nem jött be, bíróság az itéleted halál,
Előkapod a bibliát nem olvastad még sohase,
De nem segíthet rajtad már egyetlenegy sora se,
Az életed eltörve, segítsetek emberek
Végeznél magaddal, de rájössz hogy ezt nem mered,
Mert nem ártanál senkinek, pláne nem magadnak,
Négy napja nem aludtál a szemeid leragadnak,
A fények beszürődnek,cikáznak a fejed felett,
Erre mindent lehet mondani csak azt nem hogy élvezed,
Hiába magyaráznál mindent hogy te semmitsem hallottak,
Már sejted, már tudod hogy pár perc mulva halott vagy,
Összekapod a sorokat, amiket a sírkövedre vésnek,
Elszeretnél futni de már nincsen rá esélyed,
Félsz, remegsz, nem tudod mi vár rád odaát
A menyország vagy a pokol, ott ugyis több a jóbarát.


(2X)
Képzeld! Én már csak erre nem vártam.
képzeld! Most tényleg benne vagyok a pácban.
Az utolsó percek a pokolból hozzám szólnak,
Becsukom a szemem hátha felnyitom még holnap.


Még három perc van hátra és te kénytelen vagy várni,
Szorítanak a szíjjak, már nem tudsz micsinálni,
A rendőr az óráját nézi,
Visszafelé számol, legyél bátor,
Mint 1 hősi gladiátor,
Csukd be a szemed gondolj arra aki szeret,
Utolsó pillantásod, ezt soha el ne feledd,
Na gyere ide gyerek hogy fogjam meg a kezed
Itt az enyém tessék remélem érzed, remélem érzed ahogy remeg
A szemedet csukd be, ne lásd hogy lesz vége,
Ha za életemet nem éltem legalább élveznem kéne,
Mintegy kisgyerek, én is szeretnék zokogni,
A szemeből a könnycseppeket nem tudom visszafogni.
Csörög a telefon itt, csörög a telefon ott,
A villamosszékben az elitélt ujabb haladékot kapott,
Mikor leveszik a maszkot a szemeid könnyben áznak
Kapnál még pár percet, de odalenn már várnak...


(2X)
Képzeld! Én már csak erre nem vártam.
Képzeld! Most tényleg benne vagyok a pácban.
Az utolsó percek a pokolból hozzám szólnak,
Becsukom a szemem hátha felnyitom még holnap.

 
Szavazzá
Örülsz hogy új oldalt csináltam?

peersze
peersze hogy nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Elérhetsz itt:

msn cím:
[email protected]

 
Linkin Park dalszövegek
 
egyéb külföldi dalszövegek
 
Tokio Hotel ANTIFAN
 
Zsír oldalak
 
zsír blogok
 
reklám
 
Linkin Park
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K